Rehabilitációs Központ

 

A Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdő rehabilitációs központja egyedülálló létesítmény a szatmár-beregi térségben, kiemelt profilja a korai rehabilitáció, mely fürdőgyógyászati kezelésekkel párosul.

Kórházunk 2004. évben pályázatot nyújtott be az Európa Terv keretén belül a Humánerőforrás Fejlesztési Operatív Program támogatási rendszeréhez (HEFOP/2004/4.3) "Egészségügyi infrastruktúra fejlesztés az elmaradott régióban, Rehabilitációs Központ kialakítása a Szatmár-Beregi Kórházban" tárgyban, melyet az Irányító Hatóság mintegy 830 millió forint vissza nem térítendő, hazai és ERFA forrásból biztosított támogatás mellett, 889 millió forint bekerülési összeggel hagyott jóvá.

A fehérgyarmati gyógyvízre és az időközben elkészült kórházi Gyógyfürdőre is alapozva, létrehozásra került a pályázatban meghatározott 80 ágyas rehabilitációs központ, melyben 40 ágyon mozgásszervi, 20 ágyon ideggyógyászati (stroke) és további 20 ágyon kardiológiai rehabilitációs célú ellátás speciális feltételrendszerét alakítottuk ki.

Célunk a régióra is jellemző népbetegségekben szenvedők (szív- és agyi valamint egyéb keringési, mozgásszervi betegek, balesetet szenvedettek) korai rehabilitációjával az adott betegek életminőségét, hosszú távú kompenzált állapotát elérni, munkaerő-piaci helyzetét javítani. Terápiás módszereinkben a korszerű rehabilitáció, balneoterápia elveit és eszközeit alkalmazzuk a jól felszerelt központban.

Megvalósulás

  • A központ a fertőző osztály rekonstrukcióra szoruló épületének bővítésével, átépítésével valósult meg közel 2000 m2-en. A korábban lapostetejű épületre új emelet és magastető került. Az épület alagsorának, meglévő földszintjének és emeletének átalakítása illetve felújításán túl - az akadálymentesítés érdekében - két felvonó beépítése, és a hozzá csatlakozó közlekedő nyaktag, járda, parkoló és útépítés is megvalósult.
  • Valamennyi betegszoba (túlnyomórészt 1-2 vagy 3 ágyas) fürdőszobás, magas komfortú. Az ambulancia és az alagsorban kialakított fizikoterápiás kezelők, tornatermek korszerűen felszereltek és műszerezettek.
  • Az épület zárt folyosón keresztül összekötésre került a kiváló gyógyvizű kórházi balneoterápiás egységgel, mely teljes körű fürdőgyógyászati kezeléseket nyújt a centrum betegei számára is.
  • Kapcsolódó beruházásként megtörtént a kazánház rekonstrukciója, kapacitásbővítése.
  • Környezetrendezéssel, fák és bokrok telepítésével sikerült igényes betegpihenő parkot is kialakítani.

  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk
  • rk


Osztályos orvosok

NévTitulusEmail cím
dr. Keszthelyi István központvezető főorvos Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
dr. Ombódi Katalin szakorvos