A szívbetegek frontérzékenysége

Hazánkban még mindig előkelő helyet foglalnak el a szív- és érrendszeri betegségek a lakosságot érintő egészségügyi problémák között. A hirtelen halálozásokért elsősorban a szívinfarktus a felelős, de nagy számban következik be haláleset agyi érkatasztrófa, vagy egyéb érrendszeri betegség esetén is.

A gyorsételek meglepő hatásai

A média már jó ideje foglalkozik a gyorséttermi ételek és az elhízás összefüggésével, Morgan Spurlock 2004-es Super Size Me című filmje azonban a gyorsételek kevésbé ismert mellékhatásaira is felhívta a figyelmet.

Táplálkozás a téli hónapokban

Sokan úgy gondoljuk, hogy télen a hidegben többet kell ennünk, s gyakran a nehezebb, zsírosabb, laktatóbb ételeket kívánjuk. Ennek eredménye, hogy a tavasz kezdetére néhány kilóval többet nyom a mérleg, sőt még fáradtak, levertek is vagyunk, amit a téli hónapokban kialakult vitaminhiánynak tulajdonítunk. Van benne igazság, de nem feltétlenül kell, hogy mindez így történjen.

Májvédő finomságok

Mogyoró, mandula és aszalt sárgabarack: érdemes sokat fogyasztanunk ezekből az ételekből, a legújabb kutatások szerint ugyanis E-vitamin tartalmuk csökkenti a májrák kialakulásának a kockázatát.

Hivatalosan is gyógyító eszköz lett a zene

Az osztrák minisztertanács egyhangúan megszavazta az egészségügyi miniszter, Dr. Andrea Kdolsky által előterjesztett zeneterápia-törvényt – Ausztriában ezentúl hivatalosan is gyógymódként ismerik el és használják a zenét.