A gyermekgyógyászat és az idősápolás területén szükséges eszközökre fordítja intézményünk azt az összesen 3,8 millió forintnyi összeget, amelyet a Ke-Víz 21 Zrt. adományozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítványnak. 

December az ajándékozás hónapja, szerecsére azonban egész évben számíthattunk a civil szféra segítségére - mondta dr. Adorján Gusztáv főigazgató az adományátadás okán tartott sajtótájékoztatón. Ez a mostani nagylelkű felajánlás is bizonyítja, hogy a Nyíregyházán és a megyében élők közös ügyüknek tekintik az egészségügyet, példaértékű összefogás jellemző a térségben. Csak idén közel 60 millió forint értékű civil segítséget kapott intézményünk.

Külön öröm, hogy bár főleg karácsonykor prioritást jelent a gyerekek megajándékozása, a Ke-Víz 21 Zrt. felajánlásával kifejezetten gondolt az idősebb generációra is.

Hajzer Gábor, a Ke-Víz 21 Zrt. igazgatója úgy fogalmazott, kiemelten fontos a megye egyik legnagyobb építőipari cége számára a társadalmi szerepvállalás. A megalakulásának 25. évfordulóját idén ünneplő cég ezért igyekszik visszaadni valamit azoknak az intézményeknek, amelyek sokat tesznek a társadalomért, így a kórházaknak is, hiszen mindannyiunk számára alapvető érték, hogy szeretteink méltó körülmények között gyógyulhassanak.

Nemes hagyománya van az önzetlen adományozásnak megyénkben - mondta dr. Dicső Ferenc, a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályának osztályvezető főorvosa. Szintén 25 évvel ezelőtt például a koraszülött ellátás is civil segítséggel indulhatott el Nyíregyházán.

Nagyon fontos és örömteli, hogy a Ke-Víz 21 Zrt. felismerte az idősebb korosztály támogatásának jelentőségét, hiszen gyakorlatilag az intézmény ágyainak egyharmadán, összesen 2900 ágyból 1020 ágyon folyik az idősek krónikus ellátása kórházainkban, és mindig teljes a férőhelyek kihasználtsága.

Jelenlegi forrásainkat tekintve sajnos nehézségekbe ütközik az idősápolásban szükséges megfelelő eszközök beszerzése. A felajánlás segíthet megfelelni a korszerű ápolásszakmai követelményeknek, a tervek között a prevencióban nagy segítséget jelentő multifunkciós karosszékek beszerzése szerepel. Az idősellátás támogatása egyelőre nem rendelkezik nagy hagyományokkal, annak ellenére sem, hogy szinte mindannyiunkat érintő, jelentős kérdésről van szó. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy idősebb hozzátartozóinkat minél biztonságosabb, korszerűbb ellátási feltételek között tudhassuk - fejtette ki Nagy Géza, az SZSZBMK ápolási igazgatója.

Dr. Francz Monika, a Jósa András Oktatókórház orvosigazgatója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnökségi tagja elmondta, a szerteágazó igényeknek megfelelően mérik fel, melyek azok a területek, ahol a leginkább szükség van a segítségre. Ezáltal biztosítja az alapítvány, hogy az adományok mindig a megfelelő helyre kerüljenek.

2016 12 21 ke viz