Március 20. és 29. között, a Jósa András Oktatókórház Gyermekrehabilitációs Osztályának szervezésében rendezték meg az első Vojta-oktatókurzust Magyarországon.

A Václav Vojta, cseh ortopéd-neurológus által kidolgozott terápiát mintegy ötven éve alkalmazzák nagy sikerrel világszerte, főleg Európában.

A módszer főként a csecsemők fejlődési és motoros zavarainak, illetve a gyermek- és felnőttkorban az agy károsodása miatt kialakuló mozgási rendellenességeknek kezelésében használt metódus.

A mozgásfejlesztő terápia lényege, hogy egy meghatározott testhelyzetben, meghatározott pontra/pontokra és irányban/irányokban kifejtett enyhe nyomás segítségével érik el a kívánt izomaktivitást, mely javítja az önészlelést és a térérzéket, illetve jótékony hatással van az emésztésre, a vérkeringésre és a légzés mélyülésére is.

A gyakorlatorientált továbbképzésre az ország minden tájáról érkeztek résztvevők, a Nemzetközi Vojta Társaság vezetője, Wolfram Müller is az előadók egyike volt.