Dr. Bánki M. Csaba 70 éves

Professzor dr. Bánki M. Csaba címzetes egyetemi tanár 70. születésnapja tiszteletére rendezett konferencián vitatták meg a magyar pszichiátriai szakma képviselői a terület aktuális témáit a Sántha Kálmán Szakkórházban.

A professzor 1947. április 15-én született Makón, majd a családi hagyományoknak megfelelően orvosnak tanult, 1972-ben végzett a Semmelweis Egyetemen. Ezt követően sebészként, majd körzeti orvosként dolgozott. 1974-től dolgozik Nagykállóban, 1988-1990 között igazgatóhelyettesként, illetve megbízott kórházigazgatóként vezette az intézményt, 2011 óta oktatási-tudományos szaktanácsadóként tevékenykedik a szakkórházban.

1978-ban pszichiáter, 1980-ban pszichofarmakológus szakvizsgát tett. 1980-ban már az ország akkori legfiatalabb főorvosaként dolgozott. Több európai tanulmányutat követően 1984-1986 között az amerikai Duke Egyetemen oktatott meghívott vendégprofesszorként. 1986-ban kandidátus, 1994-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktora lett. 1995-től címzetes egyetemi docens, 2007-től címzetes egyetemi tanár. 

1972-től foglalkozik kutatással, már pályája kezdete óta elsősorban az emberi agy működése foglalkoztatta. Fő szakterületei a biológiai pszichiátria, a gyógyszerkutatás, a depresszió és az öngyilkosság. Első dolgozata 1975-ben jelent meg, több mint kétszáz lektorált közleményt írt, többségüket angolul, nagy részüket első szerzőként, idézettsége több mint 900. A Duke, majd később az atlantai Emory Egyetemmel közel másfél évtizedes együttműködésben folytatott kutatásainak egyes eredményeit még ma is idézik. Több mint két tucat tankönyvfejezetben és kilenc önálló könyvben osztotta meg tudását és tapasztalatát az utókorral. Művei nem csupán a szakma, hanem a laikusok körében is népszerűek, hiszen érthetően, köznapi nyelven írta le az agy, a hormon,- és az idegrendszer kapcsolatát. Írói munkásságát 2000-ben Nemes Nagy Ágnes-díjjal jutalmazták. 

Élete első nemzetközi előadását Rómában tartotta 1977-ben, azóta több mint 300 kongresszuson adott elő. 1980 és 2006 között szakmája szinte valamennyi kongresszusán aktív résztvevő volt.

Több tucat hazai és külföldi tudományos társaságnak, egyesületnek volt és jelenleg is tagja. Alapító elnökként 14 éven át (1993–2007) vezette a Magyar Neuro–pszichofarmakológiai Egyesületet, 2006 óta pedig a Magyar Pszichiátriai Társaság Biológiai Pszichiátriai Egyesületének elnöke. Több mint húsz éven át dolgozott a Pszichiátriai Szakmai Kollégiumban, vele párhuzamosan az MTA különféle szakmai bizottságaiban.

Professzor dr. Bánki M. Csaba kiemelkedő szakmai tevékenységét többek között Markusovszky-, Nyírő Gyula-, Oláh Gusztáv-életműdíjjal ismerték el. 

A gyógyítás mellett az oktatás, a tudomány és az ismeretterjesztés mindmáig szívügye. 

"Még sosem voltam 70 éves…" címmel tartott előadásában elmondta, a jeles évforduló olyan esemény az életében, amely további tudományos tettekre buzdítja.

Szeretettel gratulálunk, jó egészséget, további kiemelkedő szakmai sikereket kívánunk!



Várólista
Rendelési idők változása
Fizető betegellátás
Nyugalom Háza
Étkezés - Étlap
Telefonkönyv