Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte nemrég a daganatos betegek ellátásának egyik legkorszerűbb és legjelentősebb hazai központja, a Jósa András Oktatókórház Onkoradiológiai Osztálya.

„Az onkológia az utóbbi közel harminc év alatt az orvostudomány egyik legrohamosabban fejlődő területévé vált, a nyíregyházi Onkoradiológiai Osztály azonban mindig is lépést tudott tartani gyors és ugrásszerű fejlődésével. A Debreceni Klinikát is megelőzve az ország első vidéki kórháza voltunk, ahol lineáris gyorsító is a betegellátást szolgálta. Ennek köszönhetően az osztály már indulása idején is modern eszközparkkal, európai színvonalon láthatta el a Nyíregyházára érkező betegeket.

Az utóbbi évek legjelentősebb hazai egészségügyi fejlesztéseinek köszönhetően, a Tömbkórház Projekt részeként felépülő Onkológiai Tömb pedig már valóban XXI. századi infrastrukturális és technológiai hátteret biztosít ahhoz, hogy jobb életminőséghez segíthessük az itt élőket, és egyenlő esélyeket teremtsünk betegeink számára a gyógyulásban.

Az onkológiai ellátás közel 9000 négyzetméteren megépülő új központjában a legmodernebb diagnosztikai és gyógyító berendezéseket használhatjuk. Olyan magas színvonalú szakmai minőséget teremtettünk, mely biztosítja a daganatos betegek túlélési idejének, életminőségének és komfortérzetének jelentős javulását” – fogalmazott dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosa, az évforduló alakalmából rendezett konferencián.

„A Jósa András Oktatókórház Onkoradiológiai Osztálya, eredményeit tekintve, egyértelműen az ország egyik legjobb akkreditált onkológiai centruma” – fejtette ki dr. Erfán József osztályvezető főorvos, aki megalakulása óta vezeti az osztályt.

Jelenleg megyénkben a legkevesebb a 100 ezer lakosra jutó daganatos halálozás arányszáma. Úgy gondolom, önmagában már ez az eredmény is bizonyítja, milyen kiemelkedő színvonalú gyógyító munka zajlik osztályunkon, egészen azóta, hogy 1991 januárjában felvettük az első betegünket.

Évente 1300-1400 új beteget látunk el a visszatérő, folyamatos kezelésben részesülő pácienseink mellett. A prevalencia adatok alapján a jövőben is növekedni fog a rákos megbetegedések száma, ezért is létfontosságú, hogy Nyíregyházán a legkorszerűbb körülmények között és a legmagasabb szakmai szinten nyílik lehetőségünk a daganatos betegek komplex ellátására.