Ünnepélyes keretek között tették le a Nagykállói Sántha Kálmán Szakkórház új rehabilitációs épületének alapkövét. Két év alatt összesen hat észak-alföldi betegellátó intézmény, köztük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház nagykállói Sántha Kálmán Mentális Egészségközpontjának rehabilitációs fejlesztése valósul meg mintegy 4,3 milliárd forintos uniós támogatásból.
A nagykállói szakkórházat érintő, közel 600 millió forintos beruházás során egy regionális pszichiátriai módszertani központ létrehozása a cél. A mintegy kétezer négyzetméteren megépülő kétszintes épület hotelszárnyában húsz darab háromágyas kórterem mellett orvosi és adminisztrációs szobát, vizsgálóhelyiségeket, nővérpultot építenek, az úgynevezett kreatív szárnyban pedig rekreációs foglalkoztatót, kerámiaműhelyt, zeneterápiás és tornatermet, valamint éttermet alakítanak ki.
A projekt célja, hogy a pszichiátriai betegek rehabilitációját sokkal jobb körülmények között, tervezettebben és gyorsabban tudják megkezdeni a szakemberek, hiszen az új központ az akut osztály mellett épül fel, ezzel segítve az egymásra épülő gyógyító munkát. A program megvalósítása során kiemelt figyelmet kap a pszichiátriai szakma presztízsének, valamint a humán erőforrás hatékonyságának növelése is.
A beruházás idén megvalósul, a betegek és szakdolgozók 2015 áprilisától vehetik birtokukba az új épületet.